Apró gyerekként is a repülés volt az álmom. A középiskolai pályaválasztásnál egy csepeli iskolába szerettem volna bejutni, ahol a későbbiekben lehetőség lett volna hivatásszerűen repülni. Sajnos az orvosin elkaszáltak - s ami az egészben a legbosszantóbb, hogy nem azért, mert alkalmatlan voltam, hanem adminisztratív ok miatt. Ráadásul az "orvos" aki végezte a szűrést egy lelketlen fásult gazember volt, aki mind a mai napig ható rossz élményt okozott nekem, csak azért mert "szar napja" volt...
Szóval ez zsákutca lett, így repülés parkolópályára került.
A következő nekibuzdulás az egyetem alatt volt, mikor is az unokatesóm vett valahonnan egy siklóernyőt, és a Hármashatár-hegyen próbálgattuk. Én jobbára csak a földről néztem és csurgattam a nyálam, meg segítettem összeszedni, kiteríteni, hozni-vinni, de azért egyszer-kétszer nekem is csurrant-cseppent egy kis légi élmény. Akkoriban még nem nagyon volt szabályozva a sikló-ernyős tevékenység, illetve mi nem nagyon foglalkoztunk vele, hogy van-e, de szerencsésen túléltük, nem törtük össze sem magunkat, sem mást.
Következő lépés az ejtőernyőzés volt. És milyen érdekes az élet, az ejtőernyős klub gyűlései és az oktatás ugyanabban a csepeli középiskolában voltak, ahonnan annak idején kihajítottak... Legalábbis nekem furcsa volt. Szóval ejtőernyős tanfolyam. Elmélet, orvosi, alapkiképzés, szabadesés, testrepülés... Imádtam! No, olyan sokra nem vittem, mert bődületesen drága volt - 4000 Ft volt egy 4000-es "beszálló" - én meg egyetemistaként próbáltam összekuporgatni a pénzem, ami azt jelenti, hogy ha havonta egy-két 4000es belefért, akkor már nagyon jó voltam - és alig ettem :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.