Vitorlázok

András szólt tegnap, hogy ma hatósági vizsgarepülést terveznek - azoknak akiknek még nincs meg a szakszója... :) - és hogy több klubból is átjönnek, jön egy cessna, meg egy helikopter, s jó lenne, ha ki tudnék menni. Így ma reggel összeszedtem néhányat a helyi klubtagokból és kivágtattunk  areptérre. Sajnos nekem egy órára haza kellett érnem, de úgy gondoltam, hogy előtte azért segítek a vizsgázóknak, tologatom a gépeket, pucolom a krumplit, miazmás.

Sajnos az időjárás nem volt kegyes a vizsgázókhoz, a felhőalap 200 - 250 m-en volt egész délelőtt. - Hogy délután mi történt arról még nincs infóm. Szóval a motoros gépek el sem indultak, ellenben Szegedről, Kiskunfélegyházáról, sőt még Kecskemétről is beesett egy csomó ember. Zajlott az élet, főtt aminek főni kellett, jól éreztük magunkat. Délelőtt a Movitot életre csiholtuk, azzal repült aki belefért a pilótafülkébe. Mi meg négyen meglátogattuk az új szomszédainkat, átmentünk a mentőhelikopter bázisra, megismerkedtünk a személyzettel, megcsodálgattuk a madarukat. Nagyon aranyosak voltak, de azért remélem, hogy más körülmények között nem fogunk találkozni.

Elméletileg holnap még lesz egy szilveszteri klubnap, de azért a mai események tükrében ezt elég bizonytalannak tartom. Persze még majd elválik...

Természetesen a szakszó megszerzésének voltak előttetek jól titkolt előzményei is. Az, hogy egész nyáron, majd minden hétvégémet a reptéren töltöttem, - kockára téve ezzel a családi békességet - az teljesen alap információ.

Hogy sikeres tipusvizsgát tettem a Pirat-ra, azt már korábban megírtam, de arról nenm szólt még a történet, hogy milyen izgalmas volt a vontathatói kiképzés, vagy mennyit küzdöttem az 5 órámért, illetve, hogy a terepreszállással végződött távrepülésem során milyen segítőkész emberekkel találkoztam.

Úgyhogy szépen sorban ezt mind le fogom írni.

Kezdjük talán a Pirat-tal:

Az egyik klubtársunk vette a gépet az év elején, s amint először találkoztam vele rögtön bele is ültem, hiszen régóta hallgattam már, hogy az mekkora, hogy abba biztos beleférek, mert állíthatók az oldalkormány pedálok, stb. Így teljesen fölcsigázva vártam a pillanatot, hogy kipróbálhassam: milyen ülés esik benne. És képzeljétek: elférek benne! A Góbé után olyannak tűnt, mint egy tágas csarnok - persze az öt órás próbálkozásaim után ez is relatívvá vált, de erről majd később - nagy volt, kényelmes. Az ülés pozíció furcsa benne, de az csak megszokás kérdése. Félig fekvő, félig ülő...

Szóval éreztem, hogy nekem ez jó lesz! Irígykedve néztem a gazdáját aki sokat repült vele, mesélte: milyen jól repül, jól siklik, stb. Én meg még messze nem voltam azon a szinten, hogy egyáltalán megemlítsem az oktatómnak: szeretnék rá típusvizsgát repülni. Nálunk az a rendszer, hogy a kezdők a Góbé után az A-60 Fauconnet-tel repülnek, hiszen az "állapot szerint" repül, azaz nem "fogy ki belőle az óra", magyarán nem kell 3000 repült óra után a kukába dobni, ellentétben az igencsak végét járó Góbéinkkal. A növendék is jobban jár - bár a Fauconnet esetében efelől nem vagyok meggyőződve - a klubnak is marad kiképzésre gépe. Sajnálatos módon én nem férek bele az A-60-asba, így én továbbra is a Góbékból fogyasztottam az időt a sikertelen 5 órás kísérleteimmel. Ráadásul az A-60-assal történt egy kis malőr: egy terepre szállásnál megsérült, javításra szorult, így erre a szezonra kiesett. Igen ám, de így meg hirtelen sokan lettünk az egyre értékesebb Góbé-percekre, úgyhogy összeszedtem a bátorságom és egy másik növendékkel - aki nyugdíjba menetel után kezdett repülni :) - megkörnyékeztük az oktatót: lehetne-e típust repülni? Némi elméleti alapozás, számonkérés és Góbéval bemutatott hibátlan iskolakör után rábólintott! Még a Góbéval repültük az iskolaköröket, de nekem az első fölszállásomból elég hosszú lett a leszállásom, s azt mondta az oktatóm, hogy ha jelhez szállok, akkor repülhetek típust a Pirattal. A második fölszállásnál kint felejtettem a féklapo! Éreztem én, hogy nem úgy emelkedik, mint a hogy kéne, de persze azt hittem, hogy a csörlőkezelő a hunyó, vagy a csörlő, vagy bármi más, de nem ÉN! Aztán mikor leoldás - 200 méteren - után is négyessel merültem, meg a starton is integettek a zászlóval, akkor persze leesett a tantusz! Zártam a féklapokat, szűkítettem az iskolakört, s pontosan jelhez szálltam! Persze az oktatóm azt mondta, hogy ne is álmodjak típusvizsgáról, s teljesen igaza volt! Én persze letörtem, de estig segítettem gépet tolni, asszisztálni a többieknek.

Estére az oktatóm is megenyhült, s mégiscsak megrepülhettem a típusvizsgát!! Yeah...

Íme képekben - köszönet érte Áginak:

 Felszállás előtt

 Végsiklásban

Lebegtetés

Touch Down

Uff, sok minden történt azóta, de a legjobb, hogy ma levelet kaptam a Polgári Légiközlekedési Hatóságtól, amiben kis betétlap található, vitorlázó pilóta jogosítással.

Azaz mától - illetve október 18-tól - vitorlázó pilótának tekinthetem magam!

Hurrá!

Amióta nem írtam sok minden történt:

Levizsgáztam Pirat-ra, azóta azzal repülök. Többször sikerült két-3 órákat fönnmaradnom, sőt egy 4 órás is összejött. Ha minden jól megy, még az idén megrepülhetem az 5 órát. Igazából egyszer már próbáltam, de sajnos nem bírtam fönntmaradni, pedig én voltam az első, a 3-ik, az 5-ik a 6-ik és a 7-ik fölszálló is, de nem ment! Persze a 2-ik és a 4-ik fönn tudott maradni... :( Igaz, öt órát senki nem tudott repülni, azt mondták nem olyan az idő.

Úgyhogy most 5 órázni kéne, aztán jöhetne a távrepülés: el kéne jutnom Békéscsabáig.

Hibátlan idő, remek körülmények, béna teljesítmény...

Mire kiértem a reptérre, már minden gép a levegőben volt, a góbét leszámítva... :)

No nem tartott sokáig az öröm, mert kiderült, hogy a góbé azért van a földön, mert az oktató is repülni van, így mi - BT-vel ketten voltunk C vizsgások- akiknek nincs szakszója nem repülhetünk...

Fölhívtam Misi bácsit, aki szintén oktató, mellesleg az országban a legidősebb aktív pilóta, klubunk büszkesége, rendkívül jóindulatú öregúr, aki testileg és szellemileg is nagyon jól tartja magát. Szóval fölhívtam Misi bácsit, hogy kijön-e a reptérre, de nyitott kapukat döngettem, mert kb 2 perc múlva már ott is volt a startnál.

Megbeszéltük, hogy hol tartok, mi a feladat, s azt mondta, hogy másfél két órára jó vagyok. Várakozással eltelve indultam a gép felé. Gyors gépátvétel után már akasztották is föl a kötélre, és egy 300-as csörlés után kezdtem termiket keresni. És nem találtam!!!!Minden trükköt bevetettem! Megnéztem a kötél végén, a hangár fölött, az erdősáv szélénél, semmi...

Leszállás után újra nekivághattam. Misi bácsi annyit mondott, hogy szerinte hamar oldottam, persze mondtam, hogy szerintem nem, s Misi bácsi nem is vitatkozott velem.

A második fölszállásból sem találtam semmit.

Utanám BT próbálkozott és persze mondanom sem kell, hogy rögtön fönt ragadt az égen! Misi bácsi egy órára engedte el, így egy óra múlva jött is lefele, bár még tudott volna maradni. Én persze azonnal indultam: megint semmi! Volt egy 0 a kötél végén, azt tekertem vagy 6-7 percig, így 12 perc jött össze, de hát nem ezt akartam!

Utána utas repültetés, majd az egyik kezdő srác repült előbb Misibácsival, majd miután NJ visszajött valahonnan Szarvas, Vásárhely, vagy Mindszent légteréből és kiment csőrölni, továbbá az oktatónk is leszállt, utána vele. Este felé még volt egy fölszállásom: semmi!

Ha tavaly nem tudtam volna 44 percet repülni, akkor most teljesen le lennék törve. Persze a tanulságokat le lehet vonni: vagy nem vagyok elég türelmes, vagy nem érzem még igazán a termikeket, vagy egyszerűen csak nem volt szerencsém. Misibácsi félmondatos megjegyzéseit komolyabban kell venni, mert a csörlő kezelő is azt kérdezte, hogy miért félek a magasságtól? Miért oldok le idő előtt?

Szóval nem volt sikerélmény, de a tavalyi eredmény még élteti bennem a reményt!